Automatikus érmeváltás: mikor fizetődik ki, és mikor kerül csendben pénzébe
Mit hasonlít össze valójában egy profitváltó, a három költség, amelyet nem számol, és miért a jutalmazási séma dönti el, hogy a váltás ingyenes vagy drága.
Mit tesz egy váltóprogram
Egy profitváltó figyeli azt a több érmét, amelyet a hardvere bányászhatna, megbecsüli, mennyit keresne mindegyik éppen most, és a riget arra állítja át, amelyik a legjobbnak tűnik. A bérlési piacterek ugyanezt teszik az Ön nevében, ha a hashrátáját eladja ahelyett, hogy bányászna vele.
A reklámszöveg nyilvánvaló, a számítás pedig megcáfolhatatlannak tűnik: mindig a legjobban fizető érmén legyen. Ez az esetek egy részében valóban helyes. A többiben magabiztosan téves, és ennek oka az, hogy az általa végzett összehasonlítás nem az az összehasonlítás, amely Önnek fizet.
Becsléseket hasonlít össze, nem eredményeket
A szám, amely alapján a váltóprogram rangsorol, a hashráta-egységenkénti bevétel, amelyet egy érme aktuális nehézségéből és aktuális árából számol ki. Mindkettő mozog, és a második olyan okokból mozog, amelyeknek semmi közük a bányászathoz.
Ez a rangsort hibahatár nélküli előrejelzéssé teszi. Ha két érme egymástól néhány százalékon belül van, ami az idő nagy részében így van, a rangsor a zajon belül marad, és egy erre cselekvő váltóprogram pénzfeldobásra játszik, miközben valódi költségeket fizet az átállásért.
Az első költség: a rig leáll
A váltás a bányászprogram újraindítását jelenti, és gyakran annak az adathalmaznak az újraépítését, amelyre az új algoritmusnak szüksége van, mielőtt az első részesedés elkészülhetne. Ezalatt a rig semmit sem keres.
Naponta egyszer ez láthatatlan. Húszpercenként ez állandó adó az egész működésen, és a kártyák számával nő. Ez az a költség, amelyet az emberek egy hónapnyi váltogatás után fedeznek fel, amikor a teljes kereset alacsonyabb, mint korábban, a hashrátadiagramok pedig rendben lévőnek tűnnek.
A második költség: a kör, amelyből kisétál
Ez az, ami meglepi az embereket, és teljes mértékben attól függ, hogyan fizet az a pool, amelyet elhagy.
Egy körönként fizető rendszerben a részesedései az Ön igényét jelentik arra a blokkra, amelyet az a kör végül megtalál. Ha azelőtt távozik, Ön vállalta a kockázatot, a jutalmat pedig valaki más kapja. Az éppen ennek a viselkedésnek a visszaszorítására tervezett rendszerek, ahol a fizetés attól függ, mekkora részt képvisel a közelmúlt előzményeiből, ezt még egyértelműbbé teszik: a távozás nullázza a pozícióját, és a félretett munkája többé nem számít be.
Egy részesedésenként fizető rendszerben ez a költség közel nulla. Minden részesedés árát már a beküldéskor meghatározták, így a távozás csak a váltás idejébe kerül.
A tanács őszinte változata tehát: egy váltóprogram részesedésenként fizető rendszerre való, vagy egy olyan poolra, amelynél elég sokáig marad ahhoz, hogy a köröket végigkísérje. A körökön alapuló poolok közötti gyakori váltás azt jelenti, hogy újra és újra olyan köröket finanszíroz, amelyek valaki másnak fizetnek.
A harmadik költség: a hátrahagyott dust
Minden meglátogatott érme valahol egyenleget hagy. Ha ez a továbblépéskor az adott pool kifizetési küszöbe alatt van, ott marad, és egy olyan váltóprogram, amely egy hónap alatt egy tucat érmét érint, egy tucat kis összeget hagy rekedten egy tucat poolban.
Egyenként elhanyagolható, együtt nem, és gyakran soha nem kerül elő, mert az egyes küszöbök eléréséhez vissza kellene térni ahhoz az érméhez elég hosszú időre, hogy a maradékot megkeresse.
A két beállítás, amelyet senki sem változtat meg
Szinte minden váltóprogram kínálja mindkettőt, és szinte mindenki az alapértéken hagyja őket, és innen ered a kár nagy része.
- A különbség. Mennyivel kell jobbnak tűnnie a másik érmének, mielőtt az átállás megtörténik. Egy nullához közeli alapérték már a zaj hatására is vált. Állítsa elég szélesre ahhoz, hogy az átállás kifizesse az újraindítást, a félbehagyott kört és a hátrahagyandó dustot.
- A minimális tartózkodási idő. Mennyi ideig kell a rignek a helyén maradnia, mielőtt újra átállhat. Enélkül két, folyton helyet cserélő érme olyan riget eredményez, amely a napját újraindítással tölti.
Mikor a váltás a helyes válasz
- A hashrátáját bérbe adja, ahelyett hogy bányászna vele. A vevő viseli az érmekockázatot, Ön pedig a hashrátáért kap fizetést; ez az az eset, amelyre ez az egész modell készült.
- Az érmék közötti különbségek valóban nagyok, nem néhány százalékosak. Időnként egy érme valóban annyira elmozdul, hogy a rangsor már nem pénzfeldobás.
- Azonnali eladásra bányászik, és semmit sem tart meg, így csak az e heti bevétel számít.
Mikor nem
- Egy vagy két kártya. Az újraindítás költsége egy kis rignél ugyanakkora arányt képvisel, mint egy nagynál, a megszerezhető többletbevétel pedig abszolút értékben kicsi.
- Olyan érmét szeretne tartani, amelyben hisz. A váltóprogram erre a hétre optimalizál, és a többit eladja, ami ennek az álláspontnak az ellentéte.
- Az érintett algoritmusok minden váltáskor komoly újraépítést igényelnek. Az átállásonkénti költség meghaladhatja mindazt, amit a rangsorbeli különbség ér.
- A rigjei messze vannak azoktól a pooloktól, amelyek között váltana. Egy jobb érme egy távoli szerveren rosszabb lehet a tárcájában, ha az elavult részesedéseket is beszámítja.
Az alternatíva, amely általában nyer
Válasszon érmét olyan okokból, amelyek egy hétnél tovább is megállják a helyüket, bányássza, és hagyja, hogy egy soha le nem álló rig halmozódó eredménye végezze a munkát. Ezután havonta tekintse át valódi számokkal, nem élő rangsorral: mit kapott a tárcája, ahhoz képest, amit ugyanez a hardver ugyanebben az időszakban máshol kapott volna.
Ezt az összehasonlítást érdemes elvégezni, és érdemes cselekedni rá, ha egyértelmű. Csak nem kell tizenöt percenként elvégezni, és ilyen gyakran elvégezve többe kerül, mint amennyit talál.