Egy rig áramellátása: csatlakozók, riserek és az áramkör, amelyre csatlakozik

Az a rész, amely valóban elromlik

A rigeket általában nem a kártyák teszik tönkre, hanem a csatlakozók. Szinte minden égett szag, megbarnult dugó és rejtélyes újraindulás egy bányászrigben arra vezethető vissza, hogy egy darab réztől több áram vezetését várják, mint amennyire tervezték, folyamatosan, hónapokon át.

Ezért ez az egyetlen terület, ahol a számokat érdemes pontosan ismerni, nem csak közelítőleg, mert a meghibásodás módja nem egy kártya, amely leáll, hanem hő ott, ahol nem tervezett hővel.

Egy kábel a kártya minden aljzatához

Egy 8 tűs PCIe csatlakozót 150 wattra méreteztek, ami 12 volton nagyjából 12,5 ampert jelent azon a dugón és a mögötte lévő vezetéken keresztül. Egy 6 tűs 75 wattra van méretezve, és az alaplapi slot önmagában további 75-öt ad.

Sok tápegységhez olyan kábelek tartoznak, amelyeken egy vezetéken két csatlakozó van, a második dugó az elsőről lóg le. Ez a keveset fogyasztó kártyák számára létezik, és ez a leggyakoribb egyedi hiba egy rigben. Ha egy kártya két 8 tűs aljzatát egyetlen ilyen kábelről táplálja, azzal azt kéri attól az egy vezetéktől, hogy mindkettőt vigye, nagyjából 25 ampert, a felére választott vezetéken keresztül.

A szabály egyszerű, és nincs olyan kivétele, amelyet érdemes volna megkockáztatni: a tápegységből egy kábel a kártya minden aljzatához. Ha a tápegységnek nincs elég különálló kábele, akkor nem az a megfelelő tápegység ahhoz a kártyához, és ezen semmilyen adapter nem változtat.

A SATA riser, a klasszikus rigtűz

A risernek saját táp kell, mert ez adja a kártyának azt a 75 wattot, amelyet normál esetben a slot biztosítana. A riserek többféle aljzattal kaphatók, és az egyik közülük rossz.

Egy SATA tápcsatlakozót 54 wattra méreteztek. Egy risertől ennél többet is kérhetnek. Ez egy meghajtókhoz tervezett csatlakozó, kis lapos érintkezőkkel, amelyet gyakran krimpelnek, nem forrasztanak, és éjjel-nappal a méretezésénél többet kell vinnie. Ezért alkotnak külön műfajt a megolvadt SATA-dugókról készült fényképek.

A riseren a 6 tűs PCIe aljzatot használja, vagy a Molexet, amelyet sokkal magasabbra méreteztek. Ha egy riser csak SATA-t kínál, azt ki kell dobni, nem átalakítani, és egy SATA-Molex adapter rosszabbá teszi, nem jobbá: a gyenge csatlakozó továbbra is benne van a láncban, most egy további illesztéssel.

Több riser egy kábelre fűzését is kerülje. A kábelen lévő wattokat számolja, ne azt, hogy éppen hány dugó van rajta.

A legújabb csatlakozó külön figyelmet érdemel

Az újabb nagy teljesítményű kártyák 16 tűs csatlakozójának jól dokumentált története van a túlmelegedéssel és az olvadással. Egy revízió megrövidítette az érzékelő tűket, hogy a nem teljesen bedugott csatlakozó nagyobb eséllyel tűnjön fel, de az olvadásról szóló jelentések folytatódtak, mert az alapprobléma az, hogy a kártya közel annyit fogyaszt, amennyire a csatlakozót méretezték, olyan érintkezőkön keresztül, amelyeknek mind egyenletesen kell osztozniuk a terhelésen.

Ha ilyet használ: dugja be kattanásig, majd ellenőrizze, hogy a ház nem húzza-e ferdén, kerülje a dugó közelében lévő éles hajlításokat, ne használjon harmadik féltől származó adaptert, hacsak nincs konkrét oka megbízni benne, és időnként nézze meg. Egy hónapokig a határa közelében futó kártya keményebb életet él, mint az az asztali használat, amelynek alapján ezeket a csatlakozókat értékelték.

A tápegység méretezése

Adja össze, mennyit fogyasztanak a kártyák azon a teljesítménykorláton, amelyen ténylegesen futtatja őket, nem az alapértéken, majd adjon hozzá nagyjából 100 wattot az alaplapra, a processzorra, a meghajtóra és a ventilátorokra. Ezután hagyjon tartalékot, ahelyett hogy pontosan az összegre méretezne.

A tartalék oka a hatékonyság, nem a biztonság. Egy tápegység valahol a tartománya közepén a leghatékonyabb, és mindkét végén a legrosszabb, így egy tartósan a felső határa közelében futó egység többet pazarol el abból, amiért fizet, és közben melegebben fut. A 80 Plus minősítés ennek a hatékonyságnak a mértéke, és egy folyamatosan futó gépen a szintek közötti különbség valódi pénz, nem csak egy adatlapi részlet.

Egy bizonyos méret fölött egy rigben két tápegység is szokásos, és az a fontos, hogy együtt induljanak, és közös földelésük legyen; erre való a szinkronizáló adapter.

Mit bír valójában egy aljzat

Ez az a korlát, amellyel az emberek utoljára találkoznak, pedig elsőként kellene, mert ez az épületet érinti, nem a riget.

Az áramköröket nem a teljes névleges értékükön történő folyamatos használatra méretezik. Az órákon át futó terhelés folyamatosnak számít, és erre az elfogadott korlát az áramkör névleges értékének 80 százaléka. Egy 15 amperes, 120 voltos áramkörön ez 12 amper, körülbelül 1440 watt. Egy 20 amperes áramkörön 16 amper, körülbelül 1920. Egy 16 amperes, 230 voltos áramkörön nagyjából 2900 watt.

Ez a teljes áramkör, nem az aljzat: minden más ugyanazon a biztosítékon ugyanebből a számból fogy, és így old le egy hónapok óta futó rig egy biztosítékot, amikor valaki először bekapcsol egy fűtőtestet a szomszéd szobában.

A falból vett érték pedig magasabb a kártyák összegénél, mert a tápegység nem tökéletes. Egy 1200 watt alkatrész-fogyasztású rig talán 1300-at vesz fel a falból. Mérje meg egy dugaszolható mérővel, ahelyett hogy az adatlapokat adná össze: nagyon keveset kerül, és ez az egyetlen szám, amely a biztosítékot érdekli.

Amit egyszer érdemes elvégezni

• A tápkábeleket ugyanattól a gyártótól vegye, mint a tápegységet. A moduláris kábelek nem szabványosak, és egy másik egység kábelének más lehet a lábkiosztása, ami a hardvert azonnal tönkreteszi, nem fokozatosan.
• Tapintsa meg a csatlakozókat az első teljes terhelésű óra után. A langyos rendben van, a forró nem, és ha egy dugó forró, az megmondja, melyik a gond.
• Tartson egy tartalék risert. Ez az a rész, amely a legnagyobb valószínűséggel meghibásodik, és a legolcsóbb a polcon tartani.
• Ha teheti, tegye a riget saját áramkörre. Ez megszünteti azt az egész problémakört, ahol a házban valami más dönt a rendelkezésre állásáról.